Elhelyezkedés, logisztikai előnyök

A 260 hektáros, Miskolc Holding Zrt. tulajdonában lévő Miskolc Déli Technológiai Park egy kiválóan megközelíthető iparterület, mely Miskolc déli határában, az M30-as autópálya bekötőútja mellett található. A terület összefüggő, sík, jó megközelítési lehetőséggel a Budapest–Miskolc vasúti fővonal és a 3-as számú főút között, az Auchan áruház, az Avalon nemzetközi iskola és más kereskedelmi létesítmények szomszédságában helyezkedik el. A területet keletről a Budapest–Miskolc vasútvonal, nyugatról a Hejő-patak és a kereskedelmi zóna határolja. 

MIDIP

Közép-Európa kiemelt közlekedési folyosóinak metszéspontjában fekszik, pár órányi autós távolságra a térség regionális központjaitól (Budapest, Debrecen, Kassa, Pozsony, Ungvár), illetve nemzetközi repülőterektől.
A park kiemelkedő közösségi közlekedési rendszerrel is rendelkezik a befektetők igényei szerint alkalmazkodóképes városi buszközlekedésnek köszönhetően.
A terület 2009-ben nyerte el az ipari park címet, amelyben ma már több nemzetközi és hazai vállalkozás is otthonra talált. A Miskolc Déli Ipari Park 2014-ben megkapta „Az év befektetőbarát ipari parkja” címet, 2020 során pedig a „Technológiai Park” címet.

 

Miskolc Déli Technológiai Park


A Miskolc Déli Technológiai Park fejlesztésének alapvető célkitűzése olyan alapinfrastruktúrával ellátott és jó közlekedési kapcsolatokkal, valamint rendezett tulajdoni viszonyokkal rendelkező ipari park kialakítása és fejlesztése, amely elengedhetetlen gazdaságélénkítő beruházások telepítéséhez.
A fejlesztéseket a várható befektetői igényekkel összhangban tervezzük, melyekkel új vállalatok és vállalkozások betelepítéséhez, valamint a helyi vállalkozások bővüléséhez járulunk hozzá.
A Miskolc Déli Technológiai Parkhoz kapcsolódó 120 hektáros zöldmezős területfejlesztési beruházással aszfaltburkolatos út épült járdával, kerékpárúttal, körforgalommal és közvilágítással. Megoldottá vált az ivóvíz ellátás és szennyvízelvezetés, valamint megvalósult a csapadékcsatorna, csapadékvíz átemelő és záportározó kiépítése. Az új iparterületen a teljes alapinfrastruktúra elérhető, és Miskolc környezetbarát és okos városfejlesztési irányvonalaként a geotermikus energia is a befektetők rendelkezésére áll
    

Elérhető iparterületek befektetők részére

Elérhető iparterületek befektetők részére
Helyrajzi szám Elérhetőség Terület Tulajdonos Építési Övezeti Előírások Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 38/2022. (XII.16.) Önkormányzati Rendelet (MÉSZ) alapján
0124/16
0119/2
0119/3
Szabad 850 000 m2 Inpark Miskolc Kft. tulajdon Gipe-71.63.8.
- egyéb ipari terület
- szabadon álló, telepszerű beépítési mód
- megengedett minimális telekméret: 10.000 m2
- maximális beépítettség: 50%
- épületek maximális magassága: 16 m
- zöldfelületi mutató: 25%                    

Infrastruktúra

A betelepülő vállalkozások számára valamennyi közmű rendelkezésre áll. Az új betelepülő vállalkozások igényeihez igazodva a hálózat folyamatosan bővíthető.
A rendelkezésre álló közművek:

ELEKTROMOS ÁRAM
Szolgáltató ELMŰ-ÉMÁSZ Hálózati Kft. |+36 46/535-535
Műszaki jellemzők 35 kV és 120 kV vezetékekről biztosított
A vezeték áramellátásának stabilitása Nem volt áramkimaradás
GÁZ
Szolgáltató TIGÁZ Zrt. |+36 80/180-380
Műszaki jellemzők Gázvezeték rendelkezésre áll
VÍZ
Szolgáltató MIVIZ KFT. | +36-46/519-300
Műszaki jellemzők Ivóvízvezeték rendelkezésre áll
SZENNYVÍZ
Szolgáltató MIVIZ KFT. | +36-46/519-300
Műszaki jellemzők Szennyvízvezeték rendelkezésre áll
ÚT
Területet feltáró útpálya és járda 1764,5m hosszú, 2x1 sávos út, kiépített kerékpárúttal és járdával
Teherbírás „A” (kamionforgalomra alkalmas)
Útburkolat 1621,62 m aszfalt, 142,88m zúzott kő burkolat
TELEKOMMUNIKÁCIÓ
Műszaki jellemzők Telekommunikációs vezeték rendelkezésre áll
GEOTERMIKUS ENERGIA
Szolgáltató PannErgy Nyrt. | +36-1/323-2383
Műszaki jellemzők Geotermikus vezeték rendelkezésre áll

Betelepült vállalkozások

Coctail & Dreams Kft., Creative Energy Kft., Ujhelyi Csongor 
Cím: 3534 Miskolc, Csille u. 18.
Telephely: 3516 Miskolc, Galamb József u., hrsz. 47511/34, 47511/35
Tevékenység: Saját tulajdonú ingatlan adásvétele
Telefon: +36 46/413 297   

É-D Vascentrum Kft.
Cím: 3556 Kisgyőr, Hársasbérc tető 2.
Telephely: 3516 Miskolc, Galamb József u., hrsz. 47516/3, 47516/4
Tevékenység: Saját tulajdonú ingatlan adásvétele
Telefon: +36 20/3337 819   

ÉMÁSZ Hálózati Kft.
Cím: 3525 Miskolc, Dózsa György u. 13.
Telephely: 3516 Miskolc, Galamb József u., hrsz. 47511/21
Tevékenység: Villamosenergia-elosztás
Telefon: +36 46/535 535 | E-mail » | Honlap »

Épfer Kft.
Cím: 3529 Miskolc, Görgey A. u. 30.
Telephely: 3527 Miskolc, Besenyői út 8.
Tevékenység: egyéb építés m.n.s.
Telefon: +36 46/563 368 |  E-mail » | Honlap »

GS Yuasa Hungary Kft.
Cím: 3516 Miskolc, Gábor Dénes u. 1.
Tevékenység: Lítium-ion akkumulátorok gyártása
Telefon: +36 70/3420 419 | E-mail » | Honlap »

Inpark Miskolc Ipari Park Kft.
Cím: 1024 Budapest, Rómer Flóris u. 8.
Telephely: 3516 Miskolc, Gábor Dénes u.
Tevékenység: Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése
Telefon: +36 70/4583 547 | E-mail » | Honlap »

Joyson Safety Systems Hungary Kft.
Cím:
3516 Miskolc, Joyson út 1.
Tevékenység: passzív biztonsági rendszerek gyártása
Telefon: +36 46/407 903 | E-mail » | Honlap »

Juhász Gyula (egyéni vállalkozó)
Cím: 3508 Miskolc, Bogáncs u. 4.
Tevékenység: Tüzelőanyag kiskereskedelem
Telefon: +36 30/9956 561

LANAXIS Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Mérnök Iroda Kft.
Cím:
3508 Miskolc, Bogáncs u. 10.
Tevékenység: Acélszerkezet gyártás
Telefon: +36 46/562 425| E-mail » | Honlap »

Miskolc Autóház Kft.
Cím:
3516 Miskolc, Déli városkapu
Tevékenység: Gépjármű-értékesítés és szervíz
Telefon: +36 46/530 030 |  E-mail » | Honlap »

Metal Shredder Hungary Zrt.
Cím: 9012 Győr, Hegymester u. 62.
Telephely: 1238 Budapest, Nap u. 7.
Tevékenység: nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása
Telefon: +36 70/328 8585 |  E-mail » | Honlap »

MIA Rising Kft.
Cím:
 4025 Debrecen, Simonffy u. 4-6.
Tevékenység: saját tulajdonú bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése
Telefon: +36 52/534 951 |  E-mail » | Honlap »

MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft.
Cím:
3534 Miskolc, Gagarin u. 52.
Telephely: 3521 Miskolc, 0156/21 hrsz.
Tevékenység: Gőzellátás, légkondicionálás
Telefon: +36 46/533 120 |  E-mail » | Honlap »

MiReHuKöz Nonprofit Kft.
Cím:
3518 Miskolc, Erenyő u. 1.
Telefon: +36 46/200 179 | E-mail » | Honlap »

Peka Bau Kft.
Cím: 3516 Miskolc, Forrás u. 4.
Tevékenység: Lakó és nem lakó épület építése
Telefon: +36 46/781 275 |E-mail » Honlap »

Spinto Hungária Kft.
Cím:
3516 Miskolc, Galamb József u., hrsz. 47511/23
Telefon: +36 46/887 900 | E-mail » | Honlap »

SzH Msklc Kft.
Cím: 1124 Budapest, Jagelló út 24.
Tevékenység: Lakó és nem lakó épület építése
Telefon: +36 1/422 3550 |E-mail » Honlap »

Teca-Print Hungária Kft.
Cím: 3502 Miskolc, Pf.: 236.
Tevékenység: Nyomdaipari perifériák gyártása, forgalmazása
Telefon: +36 46/343 242 |E-mail » Honlap »

TenPao Electronics Kft. 
Cím:
3508 Miskolc, Bogáncs u. 4.
Telefon: +36 70/6848 199 | E-mail »